A problémáim a második szülés után kezdődtek, gyakori fulladás, levegőért való küzdelem, fáradtság. Az évek során megszoktam ezt az életmódot, de aztán súlyosbodott a helyzet, és a sürgősségi, urbazonok, aminofillin már nem segítettek.
A legrosszabb az volt, amikor már a gyerekek elől nem tudtam eltitkolni a rosszullétem. Már majdnem feladtam a harcot, a harcot még egy napért, még egy belégzésért. A diagnózisok különböztek a szívinfarktustól, a gerinc problémán keresztül, az asztmáig… Minden vizsgálat nélkül, röntgen felvételre időpontot csak három hónap után kaptam, és intravénás tramadolt indítottak. Egészen véletlenül kerültem az intézetbe, mégpedig Dr. Hromišhoz 2016 decemberében, és ezután végre láttam, hogy folytathatom az életem és a kezelésem, és újra a családommal lehetek. Mérhetetlenül hálás vagyok mindenkinek az intézetben, mert gondoskodtak rólam, figyeltek rám és reményt öntöttek belém, hogy nem csak lányom érettségijét láthatom, hanem mindkét gyerekem, családom és barátaim élete része lehetek.
Egy éve kapom a biológiai terápiát. Az életem visszatért a normális kerékvágásba, néha el is felejtem, hogy beteg vagyok.
Dolgozom, a gyerekeknek ismét kipihent anyukája van, a barátokhoz visszatért a mosolygós, társaságkedvelő Mirjana. Régi folkloristaként újra folklór próbákra járok, és táncolok. Élek, de minden nap eszembe jut, hogy volt amikor nem tudtam a konyhából a nappaliba elsétálni, vagy csak napi hat órát dolgoztam aktívan. Most lélegzem, pronison és rohamoldók nélkül, anélkül, hogy a sürgősségire mennék.
Remélem a tapasztalataim valakinek segítségére lesznek, valaki megtalálja önmagát történeteinkben, és a megfelelő helyen keres segítséget, és megkapja a megfelelő diagnózist, majd a terápiát.
Köszönöm, nagyon köszönöm!
